Portré fotó tanfolyam – Gábor Kanovits vezetésével

Létrehozva: 2012. május 17., csütörtök 12:20

 

 

 

 


 3 alkalmas portré fotó tanfolyam Gábor Kanovits vezetésével

A tavaszi nagy sikerű „Egylámpás portréfotó workshop” után itt van most a folytatás, szintén Gábor Kanovits vezetésével. Az elő alkalom sikerén felbuzdulva folytatjuk!

“Nagyon hálás vagyok, hogy megszervezted, rengeteget tanultam. Gábor tényleg unikum…. ritka, főleg a mai világban, hogy valaki ilyen önzetlenül adja át, amit tud.”
P.Péter

 

Kilépünk az egy lámpa és vakuk árnyékából, új fényekkel töltjük meg a fotóműterem komor hangulatát.

Most bizonyára most azt gondolod, hogy minek nekem egy ilyen workshop, hiszen nincs több milliós értékű stúdió felszerelésem, így hiába tanulom meg, otthon nem lesz lehetőségem úgy sem ilyen képeket készítenem!

Szerencsére ez nem így van, a workshopon megmutatjuk, hogy akár kezdő fotósok számára is elérhető árú Mikrosat stúdióvakuival ugyanolyan minőségű címlapfotókat tudsz te is készíteni, mint amiket az újságok fedőlapján vagy az óriásplakátokon látsz. Azt csak finoman megsúgom, hogy jó pár címlapot készítő neves fotós is Mikrosat vakukat használ.

A portré fotó tanfolyam 3 fő területei:
- a ma használt leggyakoribb stúdió világítási technikák ismertetése,
- a személy és hivatásának megjelenítése (színész, politikus, zenész stb.)
- és a gyors portrézás technikája (ha csak 10 perce van a megrendelőnek).

Gábor koncepciója erre vonatkozóan a következő volt: “Rengeteg gyakorlás, kevés duma”.

(tovább…)

A meztelen mozdulat fotó workshop Eifert János vezetésével

Létrehozva: 2012. május 12., szombat 20:46

A meztelen mozdulat c. akt-tánc fotós workshop

 

Eifert János 2 nagy sikerül workshopját összegyúrtuk (Akt- és táncfotózás), és megszületett a “A meztelen mozdulat” című akt-tánc fotós workshop.

 

Egy különleges, de izgalmas téma kerül így terítékre, ahol a meztelen testnek éppen olyan fontos szerepe van, mint magának a mozdulatnak, a feszülő izmoknak, a kitartott  testhelyzeteknek, a ritmusnak és a fényeknek.

 

A workshopot Eifert Jánostól megszokott kreativitásával közelítjük meg, teret engedve a művészi hajlamainknak, a szépségnek. Most a meztelen testek látványát nem a passzív, mozdulatlan oldaláról közelítjük meg, hanem ritmust, mozgást és érzelmeket keverünk mellé.

(tovább…)

Portréfotózás alapjai – egylámpás portréfotózás

Létrehozva: 2012. április 16., hétfő 19:22

Egylámpás portréfotózás technikája

- portréfotózás alapjai, szabályai-

Portréfotózási tippek és szabályok elsősorban kezdő fotósoknak.

Kiknek ajánlom:
- akik még nem érzik magukat profi fotósnak,
- akiknek nem adatott meg, hogy rendszeresen műteremben dolgozzanak
- akik nem rendelkeznek teljes stúdió felszereléssel (azaz több lámpa, vakuk, fényterelők, szoftboxok, stb.).
- azoknak, akik még csak pár éve portréznak.

(tovább…)

Címlapfotó workshop

Létrehozva: 2012. március 02., péntek 21:31

A legújabb fotós képzésünk nagyképűen csak címlapfotós workshopnak hívjuk, holott jelentős szerepet kap a portré, beauty- és a divat világítás is.

Csatlakozz közénk, és egy rendkívül komplett fotósképzésben lehet részed, és garantáltan élményekkel gazdagon térhetsz haza, na meg jó fáradtan :-) !

Saját laptop használata szükséges!

Miről is lesz szó?

A beauty-, címlap- és portré fotózásról az alapoktól egészen az utómunkáig, retusálásig.

 

Most bizonyára most azt gondolod, hogy minek nekem egy ilyen workshop, hiszen nincs több milliós értékű stúdió felszerelésem, így hiába tanulom meg, otthon nem lesz lehetőségem úgy sem ilyen képeket készítenem!

Szerencsére ez nem így van, a workshopon megmutatjuk, hogy akár kezdő fotósok számára is elérhető árú Mikrosat stúdióvakuival ugyanolyan minőségű címlapfokókat tudsz te is készíteni, mint amiket az újságok fedőlapján vagy az óriásplakátokon látsz. Azt csak finoman megsúgom, hogy jó pár címlapot készítő neves fotós is Mikrosat vakukat használ.

 

 

(tovább…)

Aktfotó workshop Eifert János vezetésével

Létrehozva: 2012. március 01., csütörtök 20:37

Aktfotó workshop Eifert János vezetésével

A meztelenség még a mai világban is oly sok ember arcára csal pírt. Feszélyezve érzik magukat egy alulöltözött hölgy vagy úr láttán. A művészvilág már nyitottan kezeli ezt a témát, igyekszik megörökíteni a test arányainak szépségét, különlegességét olykor csúnya vagy torz formáját.

Eifert János aktfotó workshopjával mi most csak a női test szépségét szeretnénk megörökíteni, a dekoratív formákat. A fotózás során az aktfotográfiába belevihető kreatív ötleteket, változatos pózokat mutatjuk be, mindezt szigorúan művészi formában.

 (a mellékelt könyvet a helyszínen megvásárolhatod Eifert Jánostól)

(tovább…)

FotosWorkshop.hu nyílt nap – Ingyenes program!

Létrehozva: 2012. február 06., hétfő 13:08

Figyelem fotósok!

A FotosWorkshop.hu megrendezi a nyílt napját!

Várom a jelentkezésed, ha van kedved részt venni egy kellemes fotós „szeánszon”.

Az egész napos program során különböző foglalkozásokkal, fotózási és tanulási lehetőségekkel találkozhatsz és mindez teljesen ingyen van!
Mivel a program még nem végleges, ezért a részleteket egyenlőre titkosan kezeljük.

A várható dátum: 2012. szeptember

Jelentkezéseket már most fogadok, aki leadja az elérhetőségeit, azt a legelsők között értesítem a nyílt nap pontos tematikájáról, oktatóról, dátumról és a helyszínről egyaránt!

A következő várható program 2012. szeptember:

Vezetékneved:
Keresztneved:
E-mail címe:

Táncfotó workshop – Eifert János vezetésével

Létrehozva: 2011. december 01., csütörtök 23:53

Örömmel jelenthetem be, hogy 2012-ben megrendezzük a második

táncfotó workshopot

 

Az oktatónk ki más lehetne, mint Eifert János.
A táncosból lett fotóművész eleinte táncfotóival hívta fel magára a figyelmet. Mindeközben egyre többet tanult, napról napra más-más témában fotózott, fényképeivel pályázatokon vett részt, és vívott így ki magának egyre nagyobb elismerést a szakmában.

Eifert János mintegy 40 külföldi országban fotózott, egyike azon kevés hazai fotográfusnak, aki nemzetközileg is elismert lett a szakmában.

Téma:
kortárs balett

 

Helyszín:
MMS Mozdulatművészeti Stúdió

 

Dátum:
2012. február 12, vasárnap 10-14 gyakorlat

 

Kinek ajánlom:

- akiket érdekel a tánc, a mozgás fotózása egy kreatív fotóművész vezetésével,

- aki nem csak el akarja kapni a pillanatot a színpadon, hanem tudatosan fel is akar készülni arra,

- aki szeretne egy kellemes, csoportos fotózáson résztvenni, ahol irányított formában történik a fotózás.
Mire számíthatsz:
A táncelőadás mindig egy felejthetetlen élmény marad, de nem kell, hogy csak film formájában örökítsük meg.
A mozdulat, a pillanat megörökítése, a táncosok test- és arcjátéka kiragadva a koreografált darabból, akár új értelmet is nyerhet.
Eifert János volt táncos, világhírű fotóművész megtanítja számunkra, hogy mitől jó egy táncfotó, hogy hogyan lehet megörökíteni, a mozgást.

 

Egy korábbi résztvevő véleménye:

Nekem hatalmas nagy élmény volt az a nap, nagyon elfáradtam, leginkább agyban, ilyen tartalmas és gondolatébresztő vasárnapom már nagyon régen volt! :)

Piroska

 

Csoportlétszám:
max. 8 fő

 

A workshop részvételi díja:
- részletekért érdeklődj lent!


Képértékelés Eifert Jánossal
: 4.450 Ft
- workshop résztvevőknek csak: 1.905 Ft

Jelentkezz most, nehogy lemaradj, már csak 1 hely van összesen:

E-mail címe:
Vezetékneved:
Keresztneved:
Telefonszámod:
Számlázási címed:

Eifert János mesterkurzus beszámoló

Létrehozva: 2011. július 21., csütörtök 10:00

Hétvégén Eifert János nyári mesterkurzusán vettünk részt, ahol a téma a riportfotózás volt! János stabil elméleti alapokat adott a résztvevőknek (bővebben itt olvashatsz róla: http://eifert.hu/blog/?p=16482), majd nekiindultunk az utcának, témát kutatni. Természetesen nem sokáig jutottunk, mert alig indultunk útnak, máris izgalmas témába botlottunk egy öreg, kissé kopott, de annál hangulatosabb lépcsőházba.

Postaláda, lépcsőforduló, korlát, színes kapualj gazdagította a témát, miközben egymást fotóztuk! Kedves résztvevőinktől még mindig várom az izgalmas képeket!

A házból kilépve már egy hajléktalan úr életével és hűséges társával, gyönyörű husky kutyájával ismerkedhettünk meg. Egy arc, egy tenyér, egy élet bontakozott ki előttünk alig fél óra alatt.

Következő állomásunk a Fény utcai piac volt, ahol bevetettük magunkat a rengetegbe! Színek, formák, fények, hangulatok jellemezték utunkat és kedves, beszédes emberek, kommunikatív gesztusok és sokat mondó pillanatok tarkították ottlétünket.

A fotós csapat bizony jól összerázódott, és az ebédnek szánt tejfölös-sajtos lángos újabb beszélgetésekre, baráti kapcsolatok kialakulására adott lehetőséget. Ebédet követően végül nem indultunk tovább fotózni, hanem képértékelésre tértünk vissza a műterembe. Kiderült, hogy a résztvevőink között egytől-egyig igazi tehetségek lapultak, akik ezek szerint csak arra vártak, hogy Eifert János „felfedezze” őket és egy kis magabiztosságot öntsön beléjük?

A keddi portréfotózásra azután jó pár kedves arc visszatért, és a csapat kibővült újabb ifjakkal, csillogó szemű tehetségekkel.

Eifert Jánossal a portréfotózás egy speciális, de annál kreatívabb részével ismerkedhettünk meg. Fényformálónak zseblámpát, gyertyát és ellenfényeket használtunk, amik gazdagabb látásmódot adtak mind az arckép, mind a csoportkép elkészítéséhez. A képek begyűjtése folyamatban, hamarosan feltöltöm a fotókat.

Eifert János nyári mesterkurzusa folytatódik 2011. július 26-án tárgyfotózással és 2011. július 30-án városi – és modellfotózással! Helyek már csak korlátozott számban! A részleteket itt tudod elolvasni:  http://fotosworkshop.hu/eifert-janos-nyari-mesterkurzus/

Eifert János képes beszámolóját itt olvashatod:
- Eifert portréfotózás
- Eifert riportfotózás

Photoshop kezdő tanfolyam indul fotósoknak!

Létrehozva: 2011. június 24., péntek 09:53

Nem vagy elégedett a képpel, amit készítettél?

Esetleg egy szépen sikerült fotóból szeretnéd kihozni a maximumot?

Mindezt megteheted a Photoshop segítségével!

Ahhoz azonban, hogy ki tudd használni a Photoshop adta összes lehetőséget, alaposan ismerned kell. Ha nem érzed úgy, hogy magabiztosan kezeled, akkor Photoshop kezdő tanfolyamunkat Neked találtuk ki!

Kiknek ajánljuk?

Kezdő természet-, portré-, stúdió-, vagy akár hobbifotósoknak:

- akik csak most ismerkednének a digitális képszerkesztés elképesztő világával,

- akik a Photoshop program eszköztárának alapos és átfogó ismeretére vágynak,

- akik gyorsan és egyszerűen szeretnék képeiket még jobbá tenni,

- akik gyakorlatorientált, személyre szabott oktatásra vágynak

Mire számíthatsz:

Mindezt kis létszámú (max. 6 fős) csoportban, barátságos légkörben zajló személyre szabott oktatás keretén belül.

A tanfolyam kifejezetten fotósoknak szántuk, ezért a Photoshop célirányos bemutatására törekszünk. Az előadások laptopon nyomon követhetők, az előadások anyagát (a gyakorlatokat bemutató file-okkal együtt) hazaviheted.

Az oktatás a Photoshop CS4 és CS5 verzióinak valamint a hozzájuk tartozó Adobe Camera Raw átfogó használatát mutatja be.

Nálunk megtanulhatod:

- hogyan keltsd életre fotóid színeit vagy jelenítsd meg a téma valódi színeit?

- hogyan használd a rétegeket kreativitásod kibontakoztatásához?

- hogyan manipuláld a képed egy adott részét kijelölések segítségével?

- hogyan dolgozd fel raw képeidet könnyedén és gyorsan stb.?

Ilyen átalakításokat fogsz Te is készíteni a Photoshopban:

Rövid tematika:

- Ismerkedés a kezelőfelülettel

- Alapvető képkorrekciók

- Kijelölések készítése

- Rétegek használata,

- Maszkok és csatornák alkalmazása

- Ecset és Toll eszköz

- Retusálás

- Digitális szűrők

- Raw képek feldolgozása

- Képek élesítése

- Színkezelés, nyomtatás, közzététel weben

- és még sok minden más, amire kíváncsi vagy

Továbblépési lehetőség:

- hamarosan induló haladó Photoshop kurzusunk is,

- továbbá egyéni konzultációk is.

Oktató: Hosszú Zoltán, aki 10 éve foglalkozik komolyan retusálással, Photoshoppal.
Jómagam egy fotósoknak tartott pár órás bemutató alkalmával ismerhettem meg szakmai tudását, és azonnal leesett az állam. Zoltán olyan trükköket mutatott meg, amikről ez idáig még nem is hallottam, pedig jó pár éve használom a Photoshopot. Nincs kétségem, hogy neked is sok új és értékes trükköt fog tudni mutatni.

Várható kezdés: 2011. július vége, augusztus eleje.

Saját laptop használata elvárás!

Jelentkezz amíg van még szabad hely!

Vezetékneved:
Keresztneved:
Email-címed:
Számlázási cím:
Telefonszámod:

Húsvéti fotókönyv AKCIÓ!!!

Létrehozva: 2011. április 14., csütörtök 13:23

Fantasztikus húsvéti fotókönyv akció fotósoknak!

Most a könyvesbolti árnál olcsóbban hozzájuthatsz a jó fotók készítéséhez nélkülözhetetlen 3 témakör:

- a kompozíció,

- a világosítás,

- az expozíció,

könyveihez, amely 3 témakör alapos ismerete nélkül maximum véletlenül sikerül egy-két jó kép a több száz expozícióból. Ínyencek továbbá hozzájuthatnak a fekete-fehér fotózás titkaiba bevezető könyvhöz is.

További különleges húsvéti ajándék lehet Eifert János 2 könyve, az egyik az aktfotózás technikáiról szól rendkívül részletesen, a másik pedig egy verses kötet Eifert János fotóival:

Mindkét könyvet Eifert János névre szólóan dedikálja!

Több könyv vásárlása esetén extra kedvezményt biztosítunk!

A megjegyzés rovatba írd be, melyik könyveket rendeled meg!

Vezetékneved:
Keresztneved:
Email-címed:
Telefonszámod:
Számlázási címed:
Megjegyzés:

David Präkel: Világosítás

(A fotográfia alapjai)

David Präkel: fotóművész, tanár és író

Eredeti ár: 5.995 Ft, akciós ár: 4.796 Ft +postaköltség

Személyes átvétel esetén nincs postaköltség!

Megjelenés éve: 2009

176 oldal

Kötés: puha táblás ragasztott


Miről szól a könyv?

A könyv hasznos ismeretekkel szolgál a technikai és esztétikai kérdésekben eligazodni kívánó amatőr fotósoknak csakúgy, mint a fotográfia, a design és a vizuális művészetek iránt érdeklődőknek.

A fény és a világosítás szerepének megértése elengedhetetlenül fontos minden fotós számára: a jó fotográfus akár festeni is képes a fényekkel. Egy kép megvilágítása alapjaiban határozza meg, hogy a néző miként látja és értelmezi a fotót.

A hat fejezetre osztott kötet először a fény elméletét és fotográfiai felhasználásának szempontjait mutatja be, majd sorra veszi a fény különböző típusait, és azokat a törvényszerűségeket, amiket követ. Megismerhetjük a természetes fény, az adott fény és a fényképészeti fény jellegzetességeit és mérésének módszereit, végül a fény szabályozásának és használatának titkaiba is bepillanthatunk.

A technikai kérdések megértését szemléletes diagramok és közvetlenül a tárgyalt téma mellett megtalálható szójegyzék segíti. A könyvet gondolatébresztő, kreatív fotók illusztrálják, amelyek közül több külön ehhez a kiadványhoz készült. A kötet célja, hogy a világosítás alapjainak ismerete meghozza az olvasók kísérletező és felfedezőkedvét.

A könyvben szereplő témák:

A fény alapelmélete, beleértve a látható fény spektrumát, a színkorrekciót, a színegyensúlyt, a színkorrekciós szűrőket, a fény mérését és a képalkotást a spektrum szélein; a napszakok és évszakok, valamint a helyszín hatása a természetes fényre; az adott fény, mint például a gyertyafény, az izzólámpák, a fénycsövek, az utcai és neonvilágítás; a fényképészeti fény, azon belül a folyamatos fény és a vaku; végül a fény szabályozása, használata és kísérletezés a különböző megvilágításokkal.

.

.

David Präkel – Expozíció

(A fotográfia alapjai)

David Präkel: fotóművész, tanár és író

Eredeti ár: 5995 Ft, Akciós ár: 4.796 Ft +postaköltség

Személyes átvétel esetén nincs postaköltség!

Megjelenés éve: 2010

176 oldal

Kötés: puha táblás ragasztott

Miről szól a könyv?

Az Expozíció, a fényképezés egyik legösszetettebb témakörébe vezeti be az olvasókat. A hasznos tanácsok mellett száznál is több gondosan válogatott, kísérletezésre inspiráló fotó és lényegre törő ábra segíti az expozíció titkait megismerni kívánó amatőr fotósokat, valamint a fotográfia, a design és a vizuális művészetek iránt érdeklődőket.

A helytelen expozíciós beállítások ritkán szülnek jó képeket, ezért a vérbeli fotósok mindig kiemelt figyelmet fordítanak a zársebesség és a rekeszérték tudatos megválasztására.

A szerző az alapok részletes áttekintése után bemutatja a zársebesség és a mozgás viszonyát, kitér a mélységélességben rejlő kreatív lehetőségekre, a fénymérés jelentőségére, módszereire és eszközeire.

A könyv külön fejezetben foglalkozik a dinamikatartomány minél optimálisabb kihasználásának kérdéseivel, ismerteti a zónarendszert, a túl- és alulhívás lehetőségeit és az expozíció helyi szabályozásának módszereit.

A szerző segít felkészülni a váratlan és nehéz helyzetekre is: a speciális eseteket bemutató fejezet kitér többek között a technikailag helyes expozíciót felülbíráló szubjektív megítélésre, a szembe-fénynél és a vaku segítségével készült képekre, a fehéregyensúlyra, a téli tájképekre, valamint a makro- és infravörös felvételekkel kapcsolatos tudnivalókra.

David Präkel – Fekete-fehér fotózás

(A fotográfia alapjai)

David Präkel: fotóművész, tanár és író

Eredeti ár: 5.995 Ft, akciós ár: 4.796 Ft +postaköltség

Személyes átvétel esetén nincs postaköltség! 

Megjelenés éve: 2010

Kötés: kemény táblás cérnafűzött

Miről szól?

Reményeink szerint a könyv segít napjaink tehetséges fiatal fotósainak elsajátítani és tökélyre fejleszteni azt a dokumentarista technikát, amelyben 20. századi elődeik – Moholy, Capa, Kertész, Brassaï –– kiemelkedő alkotásaikkal megalapozták a magyar fotográfia nemzetközi hírnevét.

A gazdagon illusztrált könyv logikus felépítésével, gyakorlatias tanácsaival, áttekinthető ábráival és inspiráló fotóival a fotográfiát még csak most tanulók és az elkötelezett amatőr fotósok számára egyaránt hasznos olvasmánynak bizonyulhat.

Emellett a gyakorlottabb fotósoknak is segítségére lehet abban, hogy a csupán csak néhány évtizede elterjedt digitális technikával és számítógépes képfeldolgozással miként lehet a korábbi analóg eljárásokhoz hasonló hatásokat elérni.

A fekete-fehér technikát a mai napig a fotográfia sava-borsaként tartják számon: a színek sokszor figyelmet elterelő hatása nélkül is képes a lényeg megragadására. Sokak számára egyben a technikai tudás forrásaként is szolgál, ezért még napjainkban is elengedhetetlen a szakma megértéséhez.

A kötet a fekete-fehér fotók készítésének elméleti alapjaival indít, majd kedvcsinálóként rövid kitérőt tesz a téma művészi oldala és a legígéretesebb fotótémák felé. Ezután a megvalósítás gyakorlati kérdéseit járja körül: a megvilágítás, a filmtípusok jellegzetességei, az előhívás (vagy digitális utómunka), a fotópapírok, a filmszkennelés, az tónusok utólagos korrekciója és a színes digitális képek fekete-fehérré alakítása mind sorra kerül.

Végezetül a fekete-fehér fotók „színezésének“ módszereit ismerhetik meg az olvasók, mint például a szépia tónus, a duotón vagy a kézi színezés. A könyvet a téma szakszavait összegyűjtő szójegyzék zárja.

David Präkel – Kompozíció

(A fotográfia alapjai)

David Präkel: fotóművész, tanár és író

Eredeti ár: 5.995 Ft, akciós ár: 4.796 Ft +postaköltség

Személyes átvétel esetén nincs postaköltség!

Megjelenés éve: 2011

176 oldal

Kötés: puha táblás ragasztott

Miről szól?

A könyv hasznos ismeretekkel szolgál a technikai és esztétikai kérdésekben eligazodni kívánó amatőr fotósoknak csakúgy, mint a fotográfia, a design és a vizuális művészetek iránt érdeklődőknek.

A sikeres kép mindig jól megkomponált. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jó képek készítésének kulcsa – a megvilágítás mellett – a tökéletes kompozíció. Alkalmazhatunk bármilyen technikai bravúrt, nem lesz érdekes a kép, ha a rajta lévő formák elrendezése kívánnivalót hagy maga után. De mi teszi érdekessé a kompozíciót? Be kell tartanunk a szabályokat, vagy éppen meg kell őket szegnünk?

A kötet hat fejezete sorra veszi mindazokat a témákat, amelyeket egy fotósnak ismernie kell kompozíciós érzékének továbbfejlesztéséhez: a kompozíció alapvető kérdéseit, a formai elemeket, a térbeliség és az idő érzékeltetését, a gyakorlatban alkalmazható „szabályokat”. Emellett kitér arra is, hogy a könyvben bemutatott ötletek hogyan segíthetnek eredeti és figyelemfelkeltő képek készítésében. A kötetet természetesen számos kép illusztrálja, amelyek nemcsak bemutatják a szóban forgó témákat, hanem inspirációt is meríthet belőlük az olvasó. Jó kísérletezést!

A könyvben szereplő témák:

A kompozíció alapszabályai, beleértve a nézőpont, a perspektíva és a méretarány kérdését; a formai elemek (pontok, vonalak, alakzatok, formák, textúrák, mintázatok, tónusok és színek); a tér érzékeltetése a kompozíció kerete, az egyensúly és a térbeliség segítségével; az idő múlásának érzékeltetése, ritka pillanatok elkapása, a „döntő” pillanat és a kép sorozatok; a kompozíció alkalmazása tájképeken, csendéleteken, portrékon, dokumentarista fotóknál, alakok fényképezésekor, sport-, művész- és reklámfotókon; s végül a saját stílus keresése, valamint a digitális fényképezéssel kapcsolatos speciális tudnivalók.

Eifert János – Aktfotográfia

160 oldal, 20×26 cm,

Kötés: cérnafűzött, kemény táblás

Megjelenés éve: 2007

Ára: 6980 Ft + postaköltség

Személyes átvétel esetén nincs postaköltség

Névre szóló dedikálással!

“János rögtön az előszóban felteszi a kérdést: megtanulható-e az aktfényképezés?

A könyv léte azt bizonyítja, hogy ő végül igennel válaszolt saját kérdésére. A kérdés egyébként általánosabban is feltehető, és a válasz aszerint lehet igen, talán vagy nem, hogy milyen a tanulás útja és/vagy a végeredményt illetően mik az elvárások. …

Forgassuk a könyvet azért a gazdag ismeretanyagért, amit felvonultat, csemegézzünk kedvünk szerint a bőséges képanyagban, fotótörténeti és kortárs alkotók műveiben. De ha gépet veszünk a kezünkbe és a modell előtt állunk, ne azon járjon az eszünk, hogy a könyv melyik képét tudnánk sémaként az adott pillanatra erőltetni, melyik mondatára, jó tanácsára tudnánk támaszkodni, mert abból csak hamisság lesz, nem szerelmi vallomás.

Hagyjuk, hogy az olthatatlan kíváncsiság vezessen minket, és a tehetség és kreativitás – ha van.” (Fotóművészet magazin, LI. évfolyam, 2008. 3. szám)

Turczi István – Erotikon

Eifert János aktfotóival

142 oldal

Kötés: cérnafűzött, kemény táblás

Megjelenés éve: 2008

Ára: 3990 Ft + postaköltség

Személyes átvétel esetén nincs postaköltség

Névre szóló dedikálással!

A meztelenséget nem lehet levetkőztetni. A meztelenség versei azonban nem idegenkednek az értelmezés fátyolköntösétől. Az erotikus felajzottság nyelvi alakot kérő meztelen költeményei: az elragadó elragadtatottság ragyogó strófái sorakoznak e lapokon. Pőreségük a világ egészét felmérő értelem öltözéke is.

Turczi István a gyönyörűséges „test a lelke mindennek” jelszóval felvonuló versei a magyar irodalmi múlt szerelemerdejéből, vágyrengetegéből indulnak. A mandulafácska-nőbe belevesző Janus Pannoniustól, a múzsák közt vágtázó Balassitól, a szabad szájú Csokonaitól a királyi Adyig, szerelemkamasz József Attiláig megannyi költőelőd pillanthat kedvtelve e páratlan gyűjteményre, melyben a test tiszta, végeérhetetlen szépségét, a test formáiból áradó hívóerőt a társalkotó Eifert János művészi aktfotói forrasztják a környezet mértanába, a természet egyetemességébe.

Fiatalság, pajzánság, életöröm, termékenység, kéj, kétely ébred-izzik-csöndesül egymásba, egymásra.

A létről való tudás – és a lét tudása emberi mivoltunkról. Curriculum vitae, mese, dal, ima, nyers csata- és jajkiáltás, graffiti – Turczi oltárán nincs irodalmi műfaj, megszólalásmód, amely ne engedelmeskedne a test(beszéd) hívásának. V betűre tárul a kar, a láb. Victoria.

Tarján Tamás

A házhoz szállítás részleteivel kapcsolatban rendelési igényed leadása után felvesszük veled a kapcsolatot.

Vezetékneved:
Keresztneved:
Email-címed:
Telefonszámod:
Számlázási címed:
Megjegyzés: