Számtalan szép dolog van ebben a világban, de egy dolgot biztosan állíthatok, a legszebbek közé tartoznak Jung Zseni fotográfiái. Zseni egy különös képi világot alkotott meg, ahol a női test formái, ívei és hajlatai kapnak főszerepet, ahol az elmosódott, bemozdult képek különleges, szinte meseszerű világot tárnak elénk.
Áprilisban egy ingyenes előadáson is bemutatkozott nekünk a fotóművésznő, ahol nem csak az derült ki, hogy különlegesek a fotói, de az is, hogy egy rendkívül kedves és barátságos személyiség.
Az előadáson megismerkedhettünk a fényképeivel és az alkotói folyamatba is sikerült egy csepp betekintést nyernünk.
Az aktfotózásról az tartja, hogy ugyan “ruhátlan a modell, de meztelen aki készítette” a fotót, mert az elkészült kép a fotóst minősíti. Ráadásul a mai világban igen nehéz jó aktfotót találni, mert kevés ízléses alkotás készül. Nem érdemes tehát fotó alapján elkezdeni aktot fotózni, mert a magazinokban kevés az ízléses alkotás.
“A képeimen nem néz rád a modell, hogy ne legyen személyes és felismerhető. Ritka esemény, amikor rám néznek.”
“Hajmániás vagyok,” mert lehet vele díszíteni pl. a nyakon és a vállon. A nő ékszere a haja, mint a férfinak a kard.”
“Nem szeretem az aktnál a sminket. Miért van felöltöztetve az arc, amikor alul meztelen?”
“Szeretem a szépet. A szép formákat, a szép íveket és a szép hajlatokat. Amíg a férfitest az izmaival, erejével érdekes, addig a női test a szép formáival, vonalaival. Engem a nő nem erotikusan érdekel.
“Az ember csupasz teste csodálatosan világítható”, fantasztikus csúcsfényeket ad. De vigyázni kell vele, mert túlságosan sok hús a teljes test látványa.
A főfény hatására keletkeznek az árnyékok. Érdemes még megnézni szórt fényben vagy ellenfényben is, de a súrolófény teszi plasztikussá. Szépen lehet vele díszíteni, de nem szabad túlzásba vinni és túl erős fényt használni hozzá. Apró fényekkel hangsúlyozhatjuk jól a formát. Az arany derítőlapnak is nagy szerepe van, mert selymes fényt ad a bőrnek.”
Azt felejtsük el, hogy kivisszük a modellt a déli napsütésbe. A fotózást szabad téren kora reggel vagy délután érdemes megejteni. Ha mégis úgy adódik, hogy napközben tudunk kimenni, akkor árnyékban vagy lombok között dolgozzunk.
Rendkívül fontos a megfelelő környezet kiválasztása is. Helyszíntől függ a testhelyzet épp úgy, mint az érzelem. Ha pl. egy gyárépületbe tesszük be vasak közé a modellt, az egy negatív érzelemmel párosul. Félelem, harag, fájdalom jelenhet meg a modell arcán, de kerüljük itt a fekvő testhelyzeteket, amik egy nyaralós napozós élethelyezetre emlékeztetnek.
Amikor a környezet nagyon szép, érdemes a modellt ebben megmutatni. Közvetlenül a falhoz odaállítani viszont csak akkor érdemes, ha van valami struktúra, érdekesség a felületben. A részletekre is figyeljünk. Ha falusi környezetben parasztlányokat fotózunk, akkor ne tangát húzzanak magukra, hanem bugyogót. Ha pl. egy fürdőszoba belsőben készülnek az aktfotók, akkor pl. vazelinnel párás ablaküveget varázsolhatunk.
A szocio aktfotózás is egy érdekes műfaj. Abban a környezetben van megörökítve ahol él, és ahol jól érzi magát. Amikor egy idős házaspár ott ül, a saját otthonában, az olyan igazi, az olyan szép, pl. Saudek stílusban megjelenített fotók. A lehulló vakolatnál nincsen szebb háttér.
Balla György: Ádám és Éva című alkotása.
Figyeljünk a modellünkre, és ne kívánjunk tőle olyan dolgot, amit nem lehet megcsinálni. Pl. nem szakad le az ág, amire rá akarjuk ültetni, nincs-e hangyaboly stb.. Figyeljünk a hőérzetre is, ne legyen túl meleg. Számoljunk azzal is, hogy nekünk fotósként melegünk lehet, mert fel vagyunk öltözve és mert dolgozunk.
A vágásokra külön érdemes odafigyelni. Soha nem amputálunk. Ott nem szabad vágni ahol ízület van (térd, boka, csukló, könyök).
A legviccesebb sztori az volt, amikor Zseni bejelentette a beltéri fotózásnál, hogy “ágyban kezdjük fotózni a modellt.” Mondanom sem kell, hatalmas nevetés tört ki a résztvevőkből. Zseni pedig komoly arccal folytatta: “Nem nevetni, az ágy egy jó dolog. Lehet benne aludni, aktot fényképezni és olvasni.” Zseni őszinte tisztelettel és alázattal beszélt a munkájáról. Mi résztvevők persze kapva kaptunk egy félreérthető helyzeten, de a valódi mondanivalót, a szakmai trükköket és titkokat is megjegyeztük.
Eifert János 2 nagy sikerül workshopját összegyúrtuk (Akt- és táncfotózás), és megszületett a “A meztelen mozdulat” című akt-tánc fotós workshop.
Egy különleges, de izgalmas téma kerül így terítékre, ahol a meztelen testnek éppen olyan fontos szerepe van, mint magának a mozdulatnak, a feszülő izmoknak, a kitartott testhelyzeteknek, a ritmusnak és a fényeknek.
A workshopot Eifert Jánostól megszokott kreativitásával közelítjük meg, teret engedve a művészi hajlamainknak, a szépségnek. Most a meztelen testek látványát nem a passzív, mozdulatlan oldaláról közelítjük meg, hanem ritmust, mozgást és érzelmeket keverünk mellé.
2 alkalmas művészi aktfotográfia workshop Jung Zseni fotóművésznő vezetésével
Közel 2 év várakozás után végre sikerült megnyernünk 2 workshopra Jung Zsenit, aki a művészi aktfotográfia nagyasszonya. Különleges képi világa, festményszerű lágy rajzolata, kézzel színezett fotói mára a védjegyévé váltak.
Most Te is a tanítványává válhatsz, ha időben jelentkezel:
Dátum:
- 2012. június 30 – július 1.
Neked ajánlom, ha:
- az aktfotográfiát tisztán a művészi oldaláról szeretnéd megfogni,
- nem elég számodra egy meztelen női testet vakuk fényében, egy papírháttér előtt lefotózni,
- kíváncsi vagy Jung Zseni kreatív technikáira,
- mind a beltéri (szoba belső) és mind a kültéri (köves, természetes környezet) terepen ki akarod próbálni mire is vagy képes,
- vagy ha gazdagítani akarod művészi repertoárodat,
- és ha már unod a túlzsúfolt fotós képzéseket.
Modell:
Larion Zoé, 2012-es Playmet jelölt, akihez Jung Zseni személyesen ragaszkodott. Zoé évek óta dolgozik Jung Zsenivel és kedves, közvetlen, barátságos stílusa miatt nagyon könnyen megtalálja a hangot minden fotóssal. Külseje, kitartása pedig tökéletes modellé teszi (mi is többször dolgoztunk már vele). Nézd meg Zoét itt és szavazz is rá: http://www.playboy.hu/playmate/
Helyszín:
2., 3. alkalom – Jung Zseni fotóművész Balatoni otthona és annak környéke
Csoportlétszám:
max. 6 fő
Részvételi díj:
40.000 Ft részletfizetési lehetőséggel 2 * 20.000 Ft (az elméleti alkalom ingyenes)
Az utazás, esetleges szállást egyénileg kell megoldani, erre tudunk kedvezményes lehetőséget ajánlani.
Lejutás egyénileg vagy csoportosan (autóval vagy vonattal).
Modell díj:
2 napra 8.500 Ft, amit a helyszínen közvetlenül Zoénak kell kifizetned!
Jelentkezz mert már csak 2 szabad hely maradt!
“Nagyon, nagyon jó volt a workshop, rengeteget tanultam és jól éreztem magam, nagyon jó volt a kaja és társaság is. Jung Zseni meg egy tünemény, nagyszerű nő.
Sok jó képem született…” VM
A Zseni egy tünemény rengeteget tanultam tőle mind technikailag, mind kompozíció és modellkezelés terén…
….egy nagyon vidám eredményes és élményekben és képekben gazdag hétvége volt.
Jah, és nagyon jól meg volt szervezve, úgyhogy neked is köszönet mindenért.
L.B.
A meztelenség még a mai világban is oly sok ember arcára csal pírt. Feszélyezve érzik magukat egy alulöltözött hölgy vagy úr láttán. A művészvilág már nyitottan kezeli ezt a témát, igyekszik megörökíteni a test arányainak szépségét, különlegességét olykor csúnya vagy torz formáját.
Eifert János aktfotó workshopjával mi most csak a női test szépségét szeretnénk megörökíteni, a dekoratív formákat. A fotózás során az aktfotográfiába belevihető kreatív ötleteket, változatos pózokat mutatjuk be, mindezt szigorúan művészi formában.
(a mellékelt könyvet a helyszínen megvásárolhatod Eifert Jánostól)
Most a könyvesbolti árnál olcsóbban hozzájuthatsz a jó fotók készítéséhez nélkülözhetetlen 3 témakör:
- a kompozíció,
- a világosítás,
- az expozíció,
könyveihez, amely 3 témakör alapos ismerete nélkül maximum véletlenül sikerül egy-két jó kép a több száz expozícióból. Ínyencek továbbá hozzájuthatnak a fekete-fehér fotózás titkaiba bevezető könyvhöz is.
További különleges húsvéti ajándék lehet Eifert János 2 könyve, az egyik az aktfotózás technikáiról szól rendkívül részletesen, a másik pedig egy verses kötet Eifert János fotóival:
Mindkét könyvet Eifert János névre szólóan dedikálja!
Több könyv vásárlása esetén extra kedvezményt biztosítunk!
A megjegyzés rovatba írd be, melyik könyveket rendeled meg!
David Präkel: Világosítás
(A fotográfia alapjai)
David Präkel: fotóművész, tanár és író
Eredeti ár: 5.995 Ft, akciós ár:4.796 Ft+postaköltség
Személyes átvétel esetén nincs postaköltség!
Megjelenés éve: 2009
176 oldal
Kötés: puha táblás ragasztott
Miről szól a könyv?
A könyv hasznos ismeretekkel szolgál a technikai és esztétikai kérdésekben eligazodni kívánó amatőr fotósoknak csakúgy, mint a fotográfia, a design és a vizuális művészetek iránt érdeklődőknek.
A fény és a világosítás szerepének megértése elengedhetetlenül fontos minden fotós számára: a jó fotográfus akár festeni is képes a fényekkel. Egy kép megvilágítása alapjaiban határozza meg, hogy a néző miként látja és értelmezi a fotót.
A hat fejezetre osztott kötet először a fény elméletét és fotográfiai felhasználásának szempontjait mutatja be, majd sorra veszi a fény különböző típusait, és azokat a törvényszerűségeket, amiket követ. Megismerhetjük a természetes fény, az adott fény és a fényképészeti fény jellegzetességeit és mérésének módszereit, végül a fény szabályozásának és használatának titkaiba is bepillanthatunk.
A technikai kérdések megértését szemléletes diagramok és közvetlenül a tárgyalt téma mellett megtalálható szójegyzék segíti. A könyvet gondolatébresztő, kreatív fotók illusztrálják, amelyek közül több külön ehhez a kiadványhoz készült. A kötet célja, hogy a világosítás alapjainak ismerete meghozza az olvasók kísérletező és felfedezőkedvét.
A könyvben szereplő témák:
A fény alapelmélete, beleértve a látható fény spektrumát, a színkorrekciót, a színegyensúlyt, a színkorrekciós szűrőket, a fény mérését és a képalkotást a spektrum szélein; a napszakok és évszakok, valamint a helyszín hatása a természetes fényre; az adott fény, mint például a gyertyafény, az izzólámpák, a fénycsövek, az utcai és neonvilágítás; a fényképészeti fény, azon belül a folyamatos fény és a vaku; végül a fény szabályozása, használata és kísérletezés a különböző megvilágításokkal.
.
.
David Präkel – Expozíció
(A fotográfia alapjai)
David Präkel: fotóművész, tanár és író
Eredeti ár: 5995 Ft, Akciós ár: 4.796 Ft +postaköltség
Személyes átvétel esetén nincs postaköltség!
Megjelenés éve: 2010
176 oldal
Kötés: puha táblás ragasztott
Miről szól a könyv?
Az Expozíció, a fényképezés egyik legösszetettebb témakörébe vezeti be az olvasókat. A hasznos tanácsok mellett száznál is több gondosan válogatott, kísérletezésre inspiráló fotó és lényegre törő ábra segíti az expozíció titkait megismerni kívánó amatőr fotósokat, valamint a fotográfia, a design és a vizuális művészetek iránt érdeklődőket.
A helytelen expozíciós beállítások ritkán szülnek jó képeket, ezért a vérbeli fotósok mindig kiemelt figyelmet fordítanak a zársebesség és a rekeszérték tudatos megválasztására.
A szerző az alapok részletes áttekintése után bemutatja a zársebesség és a mozgás viszonyát, kitér a mélységélességben rejlő kreatív lehetőségekre, a fénymérés jelentőségére, módszereire és eszközeire.
A könyv külön fejezetben foglalkozik a dinamikatartomány minél optimálisabb kihasználásának kérdéseivel, ismerteti a zónarendszert, a túl- és alulhívás lehetőségeit és az expozíció helyi szabályozásának módszereit.
A szerző segít felkészülni a váratlan és nehéz helyzetekre is: a speciális eseteket bemutató fejezet kitér többek között a technikailag helyes expozíciót felülbíráló szubjektív megítélésre, a szembe-fénynél és a vaku segítségével készült képekre, a fehéregyensúlyra, a téli tájképekre, valamint a makro- és infravörös felvételekkel kapcsolatos tudnivalókra.
David Präkel – Fekete-fehér fotózás
(A fotográfia alapjai)
David Präkel: fotóművész, tanár és író
Eredeti ár: 5.995 Ft, akciós ár:4.796 Ft +postaköltség
Személyes átvétel esetén nincs postaköltség!
Megjelenés éve: 2010
Kötés: kemény táblás cérnafűzött
Miről szól?
Reményeink szerint a könyv segít napjaink tehetséges fiatal fotósainak elsajátítani és tökélyre fejleszteni azt a dokumentarista technikát, amelyben 20. századi elődeik – Moholy, Capa, Kertész, Brassaï –– kiemelkedő alkotásaikkal megalapozták a magyar fotográfia nemzetközi hírnevét.
A gazdagon illusztrált könyv logikus felépítésével, gyakorlatias tanácsaival, áttekinthető ábráival és inspiráló fotóival a fotográfiát még csak most tanulók és az elkötelezett amatőr fotósok számára egyaránt hasznos olvasmánynak bizonyulhat.
Emellett a gyakorlottabb fotósoknak is segítségére lehet abban, hogy a csupán csak néhány évtizede elterjedt digitális technikával és számítógépes képfeldolgozással miként lehet a korábbi analóg eljárásokhoz hasonló hatásokat elérni.
A fekete-fehér technikát a mai napig a fotográfia sava-borsaként tartják számon: a színek sokszor figyelmet elterelő hatása nélkül is képes a lényeg megragadására. Sokak számára egyben a technikai tudás forrásaként is szolgál, ezért még napjainkban is elengedhetetlen a szakma megértéséhez.
A kötet a fekete-fehér fotók készítésének elméleti alapjaival indít, majd kedvcsinálóként rövid kitérőt tesz a téma művészi oldala és a legígéretesebb fotótémák felé. Ezután a megvalósítás gyakorlati kérdéseit járja körül: a megvilágítás, a filmtípusok jellegzetességei, az előhívás (vagy digitális utómunka), a fotópapírok, a filmszkennelés, az tónusok utólagos korrekciója és a színes digitális képek fekete-fehérré alakítása mind sorra kerül.
Végezetül a fekete-fehér fotók „színezésének“ módszereit ismerhetik meg az olvasók, mint például a szépia tónus, a duotón vagy a kézi színezés. A könyvet a téma szakszavait összegyűjtő szójegyzék zárja.
David Präkel – Kompozíció
(A fotográfia alapjai)
David Präkel: fotóművész, tanár és író
Eredeti ár: 5.995 Ft, akciós ár:4.796 Ft +postaköltség
Személyes átvétel esetén nincs postaköltség!
Megjelenés éve: 2011
176 oldal
Kötés: puha táblás ragasztott
Miről szól?
A könyv hasznos ismeretekkel szolgál a technikai és esztétikai kérdésekben eligazodni kívánó amatőr fotósoknak csakúgy, mint a fotográfia, a design és a vizuális művészetek iránt érdeklődőknek.
A sikeres kép mindig jól megkomponált. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jó képek készítésének kulcsa – a megvilágítás mellett – a tökéletes kompozíció. Alkalmazhatunk bármilyen technikai bravúrt, nem lesz érdekes a kép, ha a rajta lévő formák elrendezése kívánnivalót hagy maga után. De mi teszi érdekessé a kompozíciót? Be kell tartanunk a szabályokat, vagy éppen meg kell őket szegnünk?
A kötet hat fejezete sorra veszi mindazokat a témákat, amelyeket egy fotósnak ismernie kell kompozíciós érzékének továbbfejlesztéséhez: a kompozíció alapvető kérdéseit, a formai elemeket, a térbeliség és az idő érzékeltetését, a gyakorlatban alkalmazható „szabályokat”. Emellett kitér arra is, hogy a könyvben bemutatott ötletek hogyan segíthetnek eredeti és figyelemfelkeltő képek készítésében. A kötetet természetesen számos kép illusztrálja, amelyek nemcsak bemutatják a szóban forgó témákat, hanem inspirációt is meríthet belőlük az olvasó. Jó kísérletezést!
A könyvben szereplő témák:
A kompozíció alapszabályai, beleértve a nézőpont, a perspektíva és a méretarány kérdését; a formai elemek (pontok, vonalak, alakzatok, formák, textúrák, mintázatok, tónusok és színek); a tér érzékeltetése a kompozíció kerete, az egyensúly és a térbeliség segítségével; az idő múlásának érzékeltetése, ritka pillanatok elkapása, a „döntő” pillanat és a kép sorozatok; a kompozíció alkalmazása tájképeken, csendéleteken, portrékon, dokumentarista fotóknál, alakok fényképezésekor, sport-, művész- és reklámfotókon; s végül a saját stílus keresése, valamint a digitális fényképezéssel kapcsolatos speciális tudnivalók.
Eifert János – Aktfotográfia
160 oldal, 20×26 cm,
Kötés: cérnafűzött, kemény táblás
Megjelenés éve: 2007
Ára: 6980 Ft + postaköltség
Személyes átvétel esetén nincs postaköltség
Névre szóló dedikálással!
“János rögtön az előszóban felteszi a kérdést: megtanulható-e az aktfényképezés?
A könyv léte azt bizonyítja, hogy ő végül igennel válaszolt saját kérdésére. A kérdés egyébként általánosabban is feltehető, és a válasz aszerint lehet igen, talán vagy nem, hogy milyen a tanulás útja és/vagy a végeredményt illetően mik az elvárások. …
Forgassuk a könyvet azért a gazdag ismeretanyagért, amit felvonultat, csemegézzünk kedvünk szerint a bőséges képanyagban, fotótörténeti és kortárs alkotók műveiben. De ha gépet veszünk a kezünkbe és a modell előtt állunk, ne azon járjon az eszünk, hogy a könyv melyik képét tudnánk sémaként az adott pillanatra erőltetni, melyik mondatára, jó tanácsára tudnánk támaszkodni, mert abból csak hamisság lesz, nem szerelmi vallomás.
Hagyjuk, hogy az olthatatlan kíváncsiság vezessen minket, és a tehetség és kreativitás – ha van.” (Fotóművészet magazin, LI. évfolyam, 2008. 3. szám)
Turczi István – Erotikon
Eifert János aktfotóival
142 oldal
Kötés: cérnafűzött, kemény táblás
Megjelenés éve: 2008
Ára: 3990 Ft + postaköltség
Személyes átvétel esetén nincs postaköltség
Névre szóló dedikálással!
A meztelenséget nem lehet levetkőztetni. A meztelenség versei azonban nem idegenkednek az értelmezés fátyolköntösétől. Az erotikus felajzottság nyelvi alakot kérő meztelen költeményei: az elragadó elragadtatottság ragyogó strófái sorakoznak e lapokon. Pőreségük a világ egészét felmérő értelem öltözéke is.
Turczi István a gyönyörűséges „test a lelke mindennek” jelszóval felvonuló versei a magyar irodalmi múlt szerelemerdejéből, vágyrengetegéből indulnak. A mandulafácska-nőbe belevesző Janus Pannoniustól, a múzsák közt vágtázó Balassitól, a szabad szájú Csokonaitól a királyi Adyig, szerelemkamasz József Attiláig megannyi költőelőd pillanthat kedvtelve e páratlan gyűjteményre, melyben a test tiszta, végeérhetetlen szépségét, a test formáiból áradó hívóerőt a társalkotó Eifert János művészi aktfotói forrasztják a környezet mértanába, a természet egyetemességébe.
A létről való tudás – és a lét tudása emberi mivoltunkról. Curriculum vitae, mese, dal, ima, nyers csata- és jajkiáltás, graffiti – Turczi oltárán nincs irodalmi műfaj, megszólalásmód, amely ne engedelmeskedne a test(beszéd) hívásának. V betűre tárul a kar, a láb. Victoria.
Tarján Tamás
A házhoz szállítás részleteivel kapcsolatban rendelési igényed leadása után felvesszük veled a kapcsolatot.