Baricz Kati hétvégi fotós képzés képanyaga:
Hétvégén Baricz Kati fotós képzésén vehetett részt egy marék ember. A képanyagot folyamatosan töltöm, ahogy küldik a fotósok.
Szombaton Kati műtermében ismerkedtünk meg egymással, a modellekkel és természetesen a fényekkel. Imitáltuk műfénnyel és egy pausz papír segítségével a napot, majd a lámpa mozgatásával az arcon kisérleteztünk stb.
Az időjárás nem volt kegyes, de nem különösebben bántuk. A kis fotóstúdió minden lehetőséget megadott nekünk, hogy tanuljunk, gyakoroljunk, és jó fényképeket készíthessünk. A nap végén még egy rövid időre az ég is kiderült és közel egy órára kimerészkedtünk a belvárosba dolgozni.
Vasárnap minden értelemben új napra ébredtünk, az előző borús időre csak a pocsolyák méretéből lehetett következtetni. Hét ágra sütött a nap, és lekívánkozott mindenkiről a kabát. Kati műtermében kezdtük a munkát kis játékos fotózással, majd nyakunkba vettük a belvárost és ismerkedtünk a modellekkel, a várossal, a fényekkel, a helyzetekkel.
A vasárnapi csapat lelkesedése határtalan volt. Elegendő volt egy remek pillanat, egy szép falfelület, egy romos ház, egy vidám mosoly, egy betört ablaküveg és a fényképezőgépek csak úgy kattogtak.
10 fekete ruhába öltözött férfi fotós járta a várost, Baricz Kati és 3 csinos modell társaságában. Alig voltunk feltűnők!
A végeredményt itt láthatod a http://fotosworkshop.hu/ oldalon, folyamatosan frissítve az új képekkel!
Nézd meg a következő képanyagokat is:
Baricz Kati fotós képzés 2. rész itt >>>
Baricz Kati fotós képzés 3. rész itt >>>
Baricz Kati fotós képzés 4. rész itt >>>










